Asztrológia-tanfolyam

Az aktuális asztrológia-tanfolyam 2018. szeptember 6-án elindult.

 

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

 

Családfelállítás

Az állításokat mindig szombat-vasárnap tartjuk, mindkét napon 10.00-től kb. 19.00-ig. A soron következő családállítások időpontjai Pécsett:

  •  Szeptember 29-30 (várólistás állítói és 7 segítői hely van).
  •  Október 6-7 (várólistás állítói és 8 segítői hely van).
  •  Október 20-21 (várólistás állítói és 9 segítői hely van).

(A helyeket a hívások/e-mailek beérkezési sorrendjében töltöm föl.)

(Az épületben büfé jelenleg nem üzemel, a régi helyhez szokottak megértését kérjük ez ügyben; és aki első alkalommal jön, vagy évekkel korábban járt családállításon, kérem tanulmányozza át figyelmesen az itt található gyakorlati útmutatót.)

 

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

 

Új egyéni ügyfelek fogadása horoszkópkészítésre, életvezetési tanácsadásra és hosszútávú együttműködésre szabad kapacitás hiányában bizonytalan ideig szünetel.

 

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Mérleg: tükröződés az életben

 

A Mérleg zodiákus-jegye az egész emberi élet egyik legfontosabb kérdését hordozza magában, és akinél domináns ez az energia, az egy életen keresztül ezt tanulmányozza: az én – nem-én kettősséget. Amíg a szemben lévő jegy, a Kos ebből a polaritásból egyértelműen az én mellé teszi le a voksát, addig a Mérleg a nem-énre szavaz. Pontosabban szavazna, mivel a helyzet úgy áll, hogy míg a Kos valójában is meg tudhat maradni egy életen keresztül az „itt csak az én akaratom számít” attitűd mellett, addig a Mérleg énje úgy szeretne érvényesülni és elérni az általa hőn óhajtott harmóniát és békességet, hogy csak a másikra figyel, neki akar jót, őt szeretné boldoggá tenni. És ha alaposabban belegondolunk a fentiekbe, akkor már ki is bontakozik a Mérleg jellegű emberek (és velük együtt mindannyiunk, akik emberi kapcsolatokba vagyunk beágyazva) tragédiája: itt az én úgy akarja érvényesíteni a saját akaratát, hogy harmóniában legyen a másik akaratával, azaz végül is azt szeretné, hogy a másik is azt akarja, amit ő akar.

A „behúzós” játszma

A fenti, eredendően teljesen jó szándékú hozzáállásnak igen messzire ható következményei vannak. A Mérleg lélekerő késztetettsége mentén élő ember leginkább azt szeretné elérni, hogy egy harmonikus kapcsolatban élhessen. Azaz, mint mindannyian, szeretné elérni azt, amire vágyik, vagyis szeretné érvényesíteni az akaratát. Mindazonáltal, mivel az ő fókuszában a másik áll, nem önmaga, így egyfelől azt érzi, hogy neki akkor jó, ha a másiknak jó, másfelől úgy éli meg, hogy a „másik nélkül nem megy”. És ez igaz is abban az értelemben, hogy a másik nélkül nem jöhetne létre a kapcsolat. Ám a Mérleg – aki a Partnerére figyel – ezen kívül ezt sokszor úgy éli meg, hogy „te is kellesz, nélküled nem tudom megcsinálni”. Mármost, a partner érzékeli a társából kiáradó igényt – „nélkülem nem boldogul” – és szívvel-lélekkel beleveti magát a kapcsolatba és a megoldandó feladatokba. És itt szokta őt meglepetés érni, mert a Mérlegnek, aki azt sugározta ki, hogy „egyedül nem megy, gyere, segíts”, egészen határozott elképzelései vannak arról, hogyan lehet szépen, harmonikusan megoldani bármit is, illetve megélni a kapcsolatot. És a partnerben ekkor ér össze a folyamat eleje és vége, és azt érzékeli, hogy a társa, a Mérleg csőbe húzta: úgy kezdte, hogy szüksége volt az ő erejére és döntéseire, majd ott landoltak, hogy „és csináljuk úgy, ahogy mindkettőnknek a legjobb lesz” – mármint a Mérleg szerinti legjobb. Azaz, végül is, a harmóniára vágyó Mérleg szépen és finoman igyekezett úgy alakítani a dolgokat, hogy az történjen és úgy, amit és ahogy ő szeretett volna, vagyis teljesen tudattalanul és kerülő úton, de ugyanazt hajtotta végre, amit a szemben lévő energia, a Kos szokott: keresztülvitte az akaratát.

Ám míg a Kos jellemzően nyíltan és egyenesen cselekszi meg mindezt (sokszor túl direkten is, nem figyelve a másikra), addig a Mérleg igyekszik mindig fenntartani a harmóniát és szeretné, hogy szeressék. Ebből következően nem csinálhatja direktben a dolgokat, de mégis szeretné elérni a célját. A másik akaratára figyel, de a sajátját akarja érvényesíteni. Ő úgy éli meg, hogy mindent megtesz a békességért és a jó kapcsolatért, miközben önmaga számára is tudatosítatlanul a saját elképzelésébe igyekszik beleterelni a másikat és a dolgok folyását. És ezen a ponton indulnak mindannyiunk játszmái: direktben sokszor nem akarjuk megbántani a másikat, de szeretnénk elérni, amire vágyunk, így hát indirekten állunk neki azt megvalósítani. És természetesen a mellettünk lévő minimum érzi (egy idő után már tudja is, még később mondja is…), hogy szép, finom terelésekkel („de jó lenne kedves”, „úgy örülnék neki”, „megtennéd a kedvemért?”, és a többi) irányítva van, és a legzavaróbb, hogy látszólag nincs mi ellen lázadni, hiszen a partnere békés, kedves és szeretetteljes. Így hát a partner egy jó ideig félretolja a homályos ellenérzéseit és csinálja, amit elvárnak tőle. Majd – általában egy, legfeljebb két év elteltével – rájön, hogy túlzottan is „beáldozta” magát a kapcsolatnak, és sokszor, sok helyzetben feláldozta a saját akaratát. Azt, ami nélkül elvileg nem boldogult a mellette élő Mérleg. Amikor idáig ér a folyamat, akkor érkezik el a „jé, eláll a füle!” – fázis, amikor is egy szép reggelen megébred a társ és rájön, hogy megvezették őt. Kedvesen és finoman, de megvezették. Ekkor, vérmérséklettől és típustól függően elkezd valahogy másképp viselkedni. És ekkor szokott kiszakadni a Mérlegből a jól ismert „úgy látom, már nem szeretsz, már nem vagyok igazán fontos a számodra” kezdetű érzelmi-zsarolós nóta.

Amint az utolsó mondatból ki is derül, fentiek jellemzően inkább a hölgyek megélései, már ami a történet Mérleg oldalát illeti. Ők azok, akik – egyébként teljesen pozitív módon – a harmónia fenntartására törekszenek, akik igyekeznek a partner kedvében járni, és emiatt sokszor alulműködhetik önmaguk valódi egyensúlyához képest a direkt akaratérvényesítést, mert nem akarják megbántani – elriasztani a partnerüket. És mégis, rossz esetben pont ez következik be. Mint a fenti példából is kiolvasható, sokszor mind a két fél jó szándékkal és szeretettel telve vág neki a kapcsolatnak és mégis, a nem ismert hatótényezők megnyilvánulása a személyiség-működésben azt eredményezheti, hogy egy idő után mind a ketten megbántva érzik magukat és úgy vélik, hogy jogos a haragjuk. Az ebben a példában triviálisan rendbe rakandó dimenzión túl – ami itt a direkt önfelvállalás és harmóniára törekvés közti egyensúly keresése lenne – a feleknek ilyenkor a tükör-effektus helyes értelmezése segíthet.

„A külvilág tükör.”

Az ezotéria hagyományából és a modern ezoterikus irodalomból egyaránt jól ismert mondat arra az alapvető energetikai igazságra utal, hogy a belőlünk kisugárzó energiához vonzódik a valóságunk. Amilyen nehezen emészthető első látásra ez a világszemléleti tény, annyira kihat az egész életünkre. A konkrét események, helyzetek, balesetek, betegségek ilyen értelmű elemzésétől most eltekintünk és csak egy aspektusra, az emberi kapcsolatokban megmutatkozó tükröződésre koncentrálunk. Ez ügyben ugyanúgy a belső szereplőként megjelenített lélekerőket fogjuk segítségül hívni, mint eddig is tettük a többi zodiákus-jegy energiájának elemzésekor. Amennyiben megmaradunk a fenti, önérvényesítési dimenziónál, akkor egy emberre vonatkozóan az alaplehetőségek a következőek: vagy önmaga egyensúlyában van ez ügyben, vagy túlműködi, vagy alulműködi az önmagáért való kiállást. Olyan ez, mint a régi zenekészülékeknél használt, jobbra – balra elmozdítható csúszkák: vagy középen van, vagy valamelyik oldalra kimozdítva – jelen esetben minél inkább valamelyik széle felé van a skálán a „csúszka” adott ember esetében, annál inkább ki van billenve az egyén a saját egyensúlyából az adott személyiség-jellemző vonatkozásában. Ám míg a csúszka csak ide, vagy oda lehet elmozdulva, addig egy konkrét személy esetében létezhet az ide-oda „oszcillálás” jelensége, vagyis elképzelhető, hogy adott ember nem csak az egyik, vagy a másik végletbe van kibillenve önmagához képest, hanem hol ide, hol oda.  A klasszikus példa erre az a családapa, aki a munkahelyén nem mer-tud-akar kiállni önmagáért (tehát alulműködi az önérvényesítést), majd hazamegy és agresszíven nekitámad valamilyen semmiség miatt a családtagoknak (tehát túlműködik).

Fentieket figyelembe véve, ha két emberre vetítjük ki ezt a működést, akkor azt lehet látni a kapcsolatokban, hogy azon dimenzió mentén, ami mind a két fél számára fontos az adott kapcsolatban, ha az egyik fél ki van billenve – önmagához képest! – a saját egyensúlyából, akkor a másik is, szintén a saját, egyéni egyensúlyához képest. Mégpedig vagy ugyanabba a végletbe – ez a „két dudás egy csárdában” esete –, vagy az ellenkezőbe – ez a „zsák a foltját” esete –, vagy oszcillál, és ilyenkor gyakran mindketten ezt teszik, „helycserés támadásokkal” szórakoztatva egymást. Csak egyet kiragadva a lehetőségek közül, például, ha az egyiknek a képzeletbeli belső színpadán a békülékeny Mérlegelő Partner van előtérben, akkor annak gyakran az a belső ára, hogy a Harcosát leküldi a színpadról a süllyesztőbe, hiszen ő a harmóniára törekvő szereplőjével azonosult, és ami ennek ellentmondott, azt el kellett távolítani a színpadról. A „süllyesztő” itt a tudatalattinak felelne meg, és maga a folyamat az elfojtások keletkezésének egyik lehetséges módja. Mármost ilyen esetben azért, mert a Harcos le lett küldve a színpadról, természetesen az energiája nem tűnik el, és ugyanúgy „kisugárzik” az adott egyénből, csak – mivel odalent van – az illető tudatos akarata és irányítása nélkül. És kívülről gyakran ekkor szokta bevonzani azt az energetikailag adekvát partnert, aki ugyanilyen összerakottságú, csak fordítva: itt az a szereplő van a lent a „pincében”, aki a túloldalt fent a színpadon és vice versa. Azaz, a Harcos jelenik meg a viselkedésében (vélemény a Mérleg oldaláról: „de jó, milyen határozott és szenvedélyes”, pár évvel később: „borzasztó, milyen agresszív és önző”) és a harmóniára törekvő van lent a süllyesztőben, mert ez az egyén pedig szeretett volna hatékony célelérő személlyé válni, és ennek sokszor a békülékeny belső szereplő látja a kárát, aki emiatt odalent landol az ő esetében.

Akármelyik verzió áll is elő, az energetikai szinkron mindig megvan. Azaz, ha nekem valami szemet szúr a másikban, akkor biztosra lehet venni, hogy ugyanazon dimenzió mentén én magam is ki vagyok billenve a saját egyensúlyomból, vagy ugyanabba a végletbe, vagy az ellenkezőbe (vagy oszcillálok). És pont azért „ugrunk” a másik megnyilvánulásaira, mert az ő – egyébként önmagához képest valóban kibillent – megnyilvánulása megérinti önmagunkon belül azt az energetikai egyensúlytalanságot, amivel mi magunk sem boldogultunk. Erről szól a régi példázat, hogy „más szemében a szálkát is, sajátjában a gerendát sem veszi észre”. Vagyis, önmagában az, hogy egy másik ember kibillent módon nyilvánul meg, nem kell, hogy azt jelentse, hogy én magam is így teszek. Ha az adott energetikai dimenziót illetően én magam egyensúlyban vagyok, akkor – bár észlelni fogom, hogy a másik túl-, vagy alulműködik, és ha kell, le is tudom tenni a határaimat, de – engem nem fog „megütni” az ő kibillentsége olyan módon, hogy magam is így reagáljak. És fordítva is: ha azt észlelem, hogy valakinek az érzékelhetően kibillent működése engem is kibillent, felidegesít, haragossá tesz, akkor nyugodtan elkezdhetem keresni magamban, hogy ugyanazon dimenzió mentén önmagamhoz képest alul, vagy túlműködök. Ebben az értelemben nagyon jó „lakmuszpapírként” használhatóak a hétköznapokban az ilyen kritikus helyzetek, amennyiben valaki tudatosan törekszik egy kiegyensúlyozottabb működés elérésére.

A tudati – energetikai egyensúly

Mint látható, a Mérleg energiához tartozik a partnerkapcsolati egyensúly éppúgy, akárcsak a tudatosítatlan tartalmaink külvilágban való megjelenése is, a másokban való tükröződés. Ennek a jelenségkörnek a gyökerénél az egyik egyetemes életszabályzó elvre lelhetünk rá. E szerint az elv szerint, ha úgy cselekszünk meg valamit, hogy a tudatunkban csak az egyik fele van meg az adott helyzet igazságának (energetikai valóságának), akkor – mivel a rendszer-működés az értelem növekedése, a tudati egység felé halad és ehhez tudatos megértés szükséges – már rá is raktam magam arra az automatikusan működő energia-pályára, aminek a végén előbb-utóbb bevonzódok majd egy olyan helyzetbe, ahol azt tapasztalhatom meg egy hasonló szituációban, amit most nem sikerült átéreznem és megértenem. Vagyis, ha csak a poláris valóság egyik felét érzékelem egy adott helyzetben, akkor már el is indultam egy olyan megélés felé, ahol majd a „túloldalon” leszek, hogy átérezhessem és ez által a tudatomba kerülhessen az adott szituáció másik felének az igazságtartalma is. Tőlünk keletebbre ezt a működést nevezték el karmának. Mint látható, ez sem nem isteni büntetés, sem valamiféle kíméletlen Sors igazság-tétele rajtunk, hanem a rendszer-működés kikerülhetetlen velejárója.

Kicsit másként megfogalmazva ugyanezt: ha a működésemben, a lelki–energetikai valóságomban közrehat valami, aminek nem vagyok a tudatában, akkor az előbb-utóbb meg fog jelenni az életemben is. Vagy úgy, ahogy a bevezető példáknál szemléltettük, tehát a partneremen, vagy a számomra fontos embereken keresztül, vagy úgy, hogy belekerülök egy olyan helyzetbe, amikor azt kapom vissza, amit adtam – még ha a cselekvéskor nem is voltam a tudatában annak, amit okoztam. Ebből látszik, hogy a földi törvénykezés helyesen vette át az Egyetemes Törvénybe foglalt igazságot: a Törvény nem tudása – sajnos – nem mentesít. És jó esetben valamilyen módszer segítségével éppen azzal előzhetjük meg a ránk váró megpróbáltatásokat, hogy elébe megyünk ennek az egész folyamatnak és nekiállunk, hogy feltérképezzük és átérzett módon önmagunkhoz tartozóként érzékelve elfogadjuk azokat a mindaddig tudatosítatlan tényezőket önmagunkon belül, amelyek ettől függetlenül közrehatottak a megnyilvánulásainkban. Vagyis, a tudatunkba emeljük azt, ami már eleve is ott volt a lelkünkben, jóllehet látens, lappangó, tudatosulatlan formában. Fentiek felől nézve érthető meg az igazsága annak a kijelentésnek, hogy az élet célja és értelme a tudatosság növekedése. Ha a lelkünkben magunkkal hozott tartalmakat képesek vagyunk itt, a földi létben önmagunkhoz tartozóként felismerni – még ha ez olykor kissé keserves beismerésekkel jár is –, akkor emberként teljesebbé válunk, bár ehhez fel kell adnunk a saját nagyszerűségünkről és ártatlanságunkról szőtt illúzióinkat, valamint szembe kell tudni nézni a félelmeinkkel, amelyek persze épp ott akadályoznak bennünket, ahol a gyenge, sebezhető pontjaink vannak.

A fenti energetikai törvénynek természetesen a pozitív oldala is működik: ha én jót sugárzok ki, illetve másoknak örömet szerzek, boldogságot okozok, akkor ez fog visszatérni hozzám. Ami miatt sokan elkeserednek és abbahagyják a pozitív életszemlélettel történő ilyen módon való cselekvést, az az, hogy nem képesek ráismerni az életükbe kerülő megpróbáltatásokban is önmagukra, mert úgy vélik, hogy ha ők jót cselekszenek, akkor csak jónak volna szabad visszajönnie másokon keresztül. A fenti megközelítés épp abban segíthet, hogy a jó szándékunk mellett képesek legyünk ránézni azokra a részeinkre is, amelyek esetleg homlokegyenest ellenkező tendenciákat hordoznak magukban. Ettől valójában nem kevesebbek leszünk, hanem teljesebbé válunk. A vélt tökétességünkből sokat veszítve teljesebb és hitelesebb lénnyé válhatunk. És ma már mindehhez sokkal több igénybe vehető út áll rendelkezésünkre, mint bármikor is: akár pszichoterápiával, akár ezoterikus-önismereti módszerrel, vagy asztrológiával, akár családállítással, akár valamilyen meditációs technikával, vagy jógával haladunk is ezen az úton, egyetlen megtett lépés sem veszhet kárba: a megszerzett tudás és a valóság tágabb összefüggésekben való megértése, a világ teljesebb leképezése a tudatunkban velünk marad, és ettől kezdve már így haladhatunk tovább a Forráshoz visszafelé vezető utunkon.

Báder György weboldala. 2008. Cégmester PHP engine.